A félpályás útzár nem útzár – sajnos ezt bizonyítja a Cycling Weekly-n megjelent videó is, egy Charlotte (North Carolina, USA) környékén rendezett amatőr versenyen kamionnak ütközött a mezőny, többeket kórházba kellett szállítani.
A Fertő-tó környékén történt halálos kimenetelű balesethez hasonlóan a kerékpárosok a szembe forgalommal ütköztek, itt jelen esetben azért, mert a kanyarodó bringások megijedtek a szembe haladó 18 tengelyes monstrumtól és a bringát bedöntve már nem tudták menteni a helyzetet, földre kerültek. Hármójukat is kórházba kellett szállítani, egyikük több törést szenvedett. Ismét bebizonyosodott, hogy a félpályás útzár maximum túrázáshoz alkalmazható biztonságosan, verseny esetén óriásira nő így a baleset kockázata.
A rendőrségi jelentésekből kiderül, hogy a kamionsofőr nem vádolható a baleset okozásával, hiszen a versenyszervezők nem rendelkeztek a szükséges engedélyekkel, és a versenypályát fél útpályán biztosították, bójákkal kijelölve a sávot. A bringások azt állították, hogy a kamionos áttért az ő sávjukba, de a videón jól látható, hogy erről szó sincs, maguktól estek el kanyarodás közben a verseny hevében.