Ha valaki gyűlöli a “futársapit”, akkor az én vagyok. De végre megtaláltam az elsőt amit hordanék. Bár a német ABUS épített köré egy sisakot is. És ez csak a hab a tortán. Hosszú idő után, egy olyan fejvédő, ami egyszerre trendi, biztonságos és még talán a fixis, singlespeedes városi srácok is felvennék. Mert ugye a sima futár sapka, maximum a vért tudja ügyesen elnyelni… ideig-óráig…
Nagyjából 1994 óta hordok bringázáshoz sisakot. Mára annyira hozzám nőtt és automatikus lett a viselése, hogy azonnal hiányérzetem van, ha nem veszem fel. És ilyen nem is igazán történik. Persze tudom, városban menők a különböző futár sapkák, a sajtóutakon kaptam is belőlük bőven, de hordani egyiket sem hordom, egy dobozban gyűlnek. A Yadd-i viszont integrálta ezt a kis shildes sapkát egy ütéselnyelő EPS habból készülő trendi városi bukósisak belsejébe, méghozzá úgy, hogy szellőzik is a rendszer. Mert ez utóbbit a szövet sapkák ügyesen megakadályozzák.
Csodát itt sem tudtak művelni, egyszerűen annyi történt, hogy az egész sapkából csak a napellenző maradt, amit egybeépítettek a homlok feletti szivacsozással. Ötletes. Maga a sisak matt fesétsű, kék csíkokkal, de számtalan színverzióban kapható, így mindenki talál a bringájához, ruhájához illőt. A városi fejvédők általában masszívabbak, mivel baleset esetén vagy autóval vagy betonnal ütközik a fejed, így viszont kevesebb a szellőzőnyílás is. Mondjuk ki nyugodtan, a városi sisakok többségébe belerohad a fejed. Az ABUS ezt komplex szellőzőrendszer kialakításával oldotta meg.
A videón is jól látszik a szellőző csatornák működése. A Forced Air Cooling névre hallgató, összekötött légáramlást biztosító rendszerek kellemes klímát tudnak nyújtani kis számú nyílás esetén is. Főleg úgy, hogy nem csak a kivágott lyukakon áramlik a levegő, hanem a shild és a sisak között is.
Természetesen bármennyire is törekedett az ABUS a trendiségre, és a fiatalokat megérintő kialakításra, a biztonság nem szenvedhetett csorbát. A videón is látható poligon formák segítségével nagyon könnyű, de mégis erős fejvédőt alkottak, természetesen In-Mold szerkezettel. Nem csak a tarkó, hanem a halánték védelme is kimagasló, de erre szükség is van a városban. M-es méretben mindössze 280 gramm, ez kimagaslóan alacsony (de szép a magyar nyelv) érték.
Ebben része van a fejméret állító rendszernek is, ami igazából nincsen. Egy gumis cucc tartja a megfelelő méretet. Nekem kicsit szoros volt, de a hombár fejemre általában L-es sisakot hordok, a tesztelt pedig M-es volt. Ellenben baromi ötletes, és nem hiányzott a tekerőgomb. A csat elég egyszerű kivitel, nem mágneses mint a Hyban sisaknál, viszont itt is nagyméretű a szivacsozás a csat fölött, ami pozitív.
Használat közben hozta amit elvártam egy ABUS terméktől. Minden úgy működött, ahogy egy precíz német terméken kell. És végre trendi voltam az éppen tesztelés alatt álló fixivel 🙂 Bár annak nagyon élénk színéhez nem passzolt, a ruházatomhoz igen. A szellőzésre sem volt panaszom, bár tény, hogy 30 fokok nem igazán voltak a tesztelési időszak alatt 🙁 A végére egészen megszerettem a gumis fejhevedert, nem kellett tekergetni, csak széthúztam és már cuppant is a fejemre. Nem egy olcsó modell, de drágának sem mondható, főleg a minőségét, könnyű súlyát és patent kinézetét figyelembe véve. Nekem bejött, városi használatra eléggé „must have thing”.
JELLEMZŐK:
>Soft Tune System – rugalmas fejméret állító rendszer a biztos tartásért
>Forced Air Cooling Technology – integrált szellőzőrendszer 5 szellőzőnyílással
>Speciálisan tervezett szellőzőcsatornák
>In-Mold szerkezet
>Kivehető, mosható szivacsok a maximális kényelemért
>Puha pántok
>Könnyen állítható pántcsatok
>Védőszivacs az állcsaton
>Fényvisszaverő elemek
>Levehető puha anyagú sild
>3 méretben: S (51-55 cm), M (55-59 cm), L (58-61 cm)
>9 színben
Tömeg: 260g (S), 280g (M), 310g (L) méretben