Ez képezi le a különböző társadalmi csoportjainkat. Melyik a pozitív, jó érték? Esetleg, egyik érték fontosabb a másiknál? Hogyan tudom elérni a célt, segíteni annak megvalósítását? Ezek olyan kérdések, amelyek a pillanatnyi hirtelen fellángolásokat kell, hogy kövessék. Függetlenül attól, hogy akár párkapcsolatról, akár szociális-emberi állapotokról legyen szó.
Sohasem tudjuk száz százalékos biztonsággal megállapítani azt, hogy egy-egy ember milyen indíttatásból kerül az ún. közösségi színtérre. Nem tudhatom, hogy valóban csak személyes karrier és pénz motiválták őt, esetleg a ,,közös jó ügy” az, ami odasodorta, ahol most van. Azt már annál inkább fel tudom mérni, hogy hol tart az emberünk. Letért-e az útról, amit követnie kellene? Három csoportot különböztetek meg:
Az ember, akibe belenevelték, esetleg megtapasztalta mindazon értékeket, amiket ő szíve szerint őszintén akar képviselni. Legyen szó nehézségről, akadályokról, veszélyekről és földi kísértésekről. A kockáztatásra és egyes más, számára kisebb értékek szükségszerű feladására is kész figurák, akik mások szemében csak ,,megszállottak”. Következetesek, ami jó, ha tisztában vannak, mi is az, amihez ragaszkodnak, és természetesen, milyen áron.
Akadnak azonban olyanok is szép számmal, akik bizony tudatosan képzelik el politikai karrierjük alakítását. A saját nevük számtalanszor történő visszaolvasása és visszahallgatása szinte megindítja szervezetükben az örömhormonok termelését. Ezek az igazán álszent kategóriába tartozó ,,képviselők”. Döntéseik mögött sosem az értékek és a társadalmi fejlődés állnak, hanem kizárólag a rövidebb vagy hosszabb távú személyes érdekek. Vagyis a sokszor hangoztatottak: pénz, hatalom, hírnév. Ezek a profi, kinevelt politikusok, akik maguknak bevallják, hogy mi is az eredeti szándékuk, csak a bamba külvilág számára ez nem világos.
És létezik egy ötvözete a két csoportnak, amelyek a legveszélyesebbek! Kik is ők? Azok, akik valaha elindultak egy úton, s azt mondták: – Fontos számomra a közösség érdekének képviselete, segíteni szeretnék. De mindezzel munka van, hát, jár nekem a juss is érte. Vagy nem? Ha most nem tudom behajtani, hát, majd eljön az idő, amikor sor kerül rá. És persze, aki addig is keresztbe tesz nekem, az meg fogja bánni, mert a szerencse kereke forgandó, és leszek én még olyan helyzetben, hogy kamatostul visszaadjak mindent. És a kis ember, a kis ,,érdekvédő” előbb-utóbb ,,nagy politikus” lesz, s az első dolga nem az lesz, amiért neki bizalmat szavaztak, hanem behajtja a kölcsönöket, bosszút áll az ellenfelein és megszedni magát mindaddig, míg lehetősége van rá. Nincsenek tisztában tetteik súlyával, s azt hiszik, pontosan az a helyes, ahogyan ők cselekszenek.
Ma úgy tűnik, hogy az első csoportból van a legkevesebb, s a második és harmadik ,,fajta” egyre inkább terjed el. Mint valami parazita gyom. De ha időnek is kell eltelnie és sok izzadság és verejték árán is, de mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy kigyomláljuk az elgazosodott szülőföldünket. Ha nem járunk sikerrel, akkor nagy valószínűség szerint folytatódni, erősödni fog a parasztvakítás, a magyar ember hitében elnyomott, önálló meggyőződés nélküli, átlagos, de teljesen haszontalan polgár lesz, akire továbbra is majd csak akkor lesz szükség, amikor alá kell írni valamit, esetleg oda kell biggyeszteni egy-egy X-et derék ,,képviselők” neve mellé.
